Néhány újdonság felmerült a HR piacon az aktuális gazdasági folyamatok hatására, amikkel érdemes tisztában lenni munkavállalóként. A korábbinál még nagyobb fókusz van legtöbbeknél a béreken és fizetéseken, mivel komoly inflációs nyomás van a fogyasztókon: a 2023 decemberi és januári adatok szerint a pénzromlás 25% körül mozgott! Igazán nem mindegy tehát, hogy a munkahely biztosít-e szemmel látható béremelést a dolgozóinak, ellenkező esetben elvesztésüket kockáztatja.
A dolgozók pótlása azonban mindig költséges, egyáltalán nem biztos, hogy megéri elengedni a korábbi dolgozót, ha jól teljesít. A stratégiai munkaerő-tervezésnek tehát előtérbe kerül a szerepe, mind a létszám, mind pedig a készségek, képességek tekintetében.
Megfigyelhető lesz még a mobilitás növekedése a munkaerőpiacon, hiszen ilyen körülmények között egy jó ajánlatért már érdemesnek tartják a munkavállalók, hogy az ország másik részébe költözzenek. Ezért a nem pénzbeli juttatások szerepe is megnő idén. A 2023-as év HR szempontból több kihívást is tartogat tehát, melyeknek nem lehetetlen megfelelni. Egy jó HR partner is tudja segíteni a cégeket az efféle kihívások kapcsán.