Féltek a cégek a digitális átalakulástól
Egy felmérés alapján évekkel ezelőtt még minden harmadik vállalat tart attól, hogy üzleti modelljüket fenyegeti a digitális átalakulás.
A Müncheni Műszaki Egyetem és az SAP szoftvercég közös tanulmányából kiderült, hogy a vállalatok azonban inkább készültek a digitális transzformáció által előidézett változások irányítására, mintsem vártak volna arra, hogy mit lép majd a versenytársuk. Erre utal, hogy szinte minden második válaszadó cég legalább egy víziót megfogalmazott a saját digitális jövője kapcsán. Pontos tervvel ennek végrehajtására azonban ennél kevesebben, mindössze a megkérdezettek negyven százaléka bírt. A vállalatok szerint tehát több és másfajta tudásra lett volna szükség, mint amennyivel legtöbbjük akkoriban rendelkezett. Csupán minden megkérdezett tizedik cégnél volt képzési vagy HR program a digitális készségek fejlesztésére.
Ez manapság szinte már teljesen elképzelhetetlen, azonban hat évvel ezelőtt még ez volt a valóság.