|
A nagy verseny következtében pedig több szegmensben is a profitmarzsaik vágására kényszerülnek a cégek, de néhány esetben már ez sem járható út, lévén, hogy már így is 0 eredménytartalommal dolgoznak. De vajon hogy alakulnak a jövőben az építőanyagárak, melyik hatás lesz az erősebb?
Az építőipar nagyon nehéz időket él, ezt már tudjuk egy ideje, s a jövő év még az ideinél is nehézkesebbnek ígérkezhet. A lakás és egyéb fejlesztések leálltak, szenvednek az ingatlanfejlesztők, s így az építőanyagokat gyártó cégek sem lehetnek kivételek a válság alól. A helyzet egyre csak fokozódik az európai és építőanyag gyártók tekintetében, több nagyvállalat is csoportos leépítést tervez, vagy valósított már meg. A Wienerberger konszern például 27 gyárát zárja be, s összesen 1400 embert bocsát el még az idén, hogy megőrizze a többi 200 gyárának likviditását.
Júliusban még arról lehetett hallani, hogy az építőanyagok árai a romló kilátások és az emelkedő nyersanyag illetve energia költségek következtében rohamos emelkedésnek indulhatnak, s a cement, a tégla valamint az acél már akkor drasztikus dráguláson ment keresztül, bár ez utóbbi esetében az év közepére mérséklődött az árnövekedés. Az elektromos áram díja a szabadpiacon, ahonnan a nagy ipari fogyasztók szerzik be az energiát 2008-ban 30-50%-os áremelkedés következett be a középvállalatok számára, amit nem meglepő, hogy az árakban is igyekeztek érvényesíteni az építőanyag-gyártók is. A jövőre nézve pedig további 25%-os emelkedés várható az áram-versenypiacon. Egyelőre a gáz ára is növekszik, de az olaj ára július óta rohamosan zuhan, amelyet a gáz árának csökkenése is követ majd, az időbeli késések miatt azonban ez csak 2009 második negyedévétől válik érzékelhetővé. Ez ugyan ellensúlyozhatja az áramárának emelkedését, de vélhetően összességében az energiaárak növekedni fognak ez után is, ami felfelé irányuló nyomást fejthet ki az építőanyagárakra. A kérdés az, hogy a visszaeső kereslet hatására lehetősége lesz-e a cégeknek ezt érvényesíteni, illetve megfordítva kicsit a dolgot, meddig vághatják le profitmarzsaikat a növekvő versenyben.
Félnek a téglapiacon is
Mint tudjuk július óta nagyot fordult a világ, bizonyítva, hogy mindig lehet rosszabb. Az ingatlanpiac gyengélkedése miatt, számos fejlesztő akasztotta szegre a lapátot. Ennek következtében óriás mértékben csökken az építőanyagok iránti kereslet, ami komoly nyomást jelenthet az árakra. A piac bizonytalanságát jól jelzi, hogy szinte mindenki fél előrejelzésekbe bocsátkozni, s a piac helyzetéről nyilatkozni. A kereslet visszaesés a tégla és cserép piacon már egész évben érzékelhető volt, mondta el az egyik nagy cég képviselője, s a jövő év a számukra is még nehezebb lehet, ha nem érkezik segítség az építőipar számára. Elmondása szerint az egész piacot megviseli a válság, - ami tegyük hozzá még csak megcsapott minket - a kisebb cégeket a csődveszélye fenyegeti, de a nagyok is komoly gondokkal küzdenek.
A vesztesek sorához tartoznak a betonpiac szereplői is, ahol jelenleg a nagyon nagy kínálatot nem tudja felszívni a egyre szűkülő kereslet. Érdekes módon itt az év első hat hónapjában kicsit nőtt a termelési volumen, a tavalyi évben tapasztalt visszaesést követően, összességében azonban a 2007-es évhez viszonyítva 2008-ban a termelés szinten tartása várható. A jövő év azonban már közel sem ígér még ennyi jót sem, s jelentős visszaeséssel számolnak a szektor szereplői. Mivel a betonpiac egyre szűkül a leálló beruházások következtében, kérdés lehet, hogy a jelenleg működő 390-400 betonüzem közül, hány maradhat talpon, bár ezek közül számos vidéki, vagy kisebb cég eleve csupán időszakosan működött eddig is. Eddig a korszerűnek mondható betongyárak közül, csak elenyésző számban tűntek el cégek, az idei évben háromnak kellett becsuknia kapuit, a folytatódó nehézségek miatt azonban, jövőre még további kettő eltűnése is várható. A cégek közül elsősorban azokat veszélyezteti kevésbé a válság, amely egyszerre több lábon áll, s a beton csupán az egyik terméke.
A beton iránti kereslet az év első részében még egész jól alakult, s az őszi időszaktól csökkent le jelentősen, mikor a fejlesztők projektstopot hirdetettek. A kereslet visszaesése mellett a másik fő problémát a nagyfokú bizonytalanság jelenti, míg korábban a gyárak több hónapra előre tudtak tervezni addig, most egy-két hónapnál tovább nem látnak előre, januárra és februárra még rendelkeznek megrendelésekkel, az ez utáni időszakra azonban még nincsenek induló munkáik. A helyzet komolyságát jól mutatja, hogy szinte ölre menő küzdelem folyik már most a piacon, míg korábban a nagyobb gyártók elsősorban a nagyobb megrendeléseket keresték, ma a korábban 10 000, vagy ennél nagyobb köbméteres üzleteket kötő cégek, már a régen kevésnek számító, csupán 100 - 500 köbméteres megrendelésekért is harcolnak.
|
A piac tehát megingott, az árak azonban már nehezen tudnak lejjebb menni a jelenleginél. A nagy versenynek köszönhetően a különböző cégek által vállalt árak szinte megegyeznek, s a keresleti nyomás hatására a cégek már így is szinte nulla eredménytartalom mellett állítják elő terméküket. Az energia árak mellett az árak alakulásának másik fontos meghatározója a cementár, ennek csökkenése azonban nem várható rövidtávon, s valójában 2009 második negyedéve után sem, lévén, hogy a piac erősen koncentrált. A beton árának csökkenése pedig csak akkor képzelhető el, ha cementhez olcsóbban juthatnak hozzá a gyárak.
Az acél csak zuhan

Az acél ára a tavalyi év vége óta rohamos emelkedés produkált egészen az idei év közepéig, ezután azonban komoly zuhanásba kezdett, s mostanra még a 2007 azonos időszakában tapasztalt árakat is alulról veri. Az acél árának jelentős zuhanása mögött, a vasöntvények árának szintén az ugyan ezen időszak óta zuhanó vasöntvényár áll.
Mit láthat ebből egy fejlesztő?
A fejlesztések bekerülési költségének szempontjából fontos szerep jut az árfolyam alakulásának, a fejlesztők általában euróban számolják a költségeket, ha az árfolyam gyenge, az alapanyagár nem változik, az euróban számított forintár azonban csökken. Ha továbbiakban az árfolyam visszaerősödik a korábbi 250 euró körüli szintjére, akkor azonban az építés költsége euróban számolva a fejlesztők számára emelkedik majd. Fontos szempont még beruházók szempontjából az előbbieken kívűl, hogy maga az alapanyagár hogyan alakul. Mint tudjuk az áram tekintetében emelkedésre kell számítanunk, ám a gáz követve az olaj árában bekövetkezett csökkenést meggátolja majd, hogy az építőanyagok ára elszálljon, s inkább csak konszolidált emelkedésre lehet számítani. Ennek irányába hat az is, hogy az építőanyag gyártók a szűkülő kínálat következtében a minimumon igyekeznek tartani profitmarzsaikat. A válság vélhetően piactisztulást is hoz majd a piacon, gyártók tűnhetnek el, ám utána kialakulhat ismét egy új egyensúly az alapanyagok piacán.
www.portfolio.hu
|